Libbenő
Kristály-ajkam lassú csókra hajlik
a hűs, vihar szagú, gépzajos estében.
Vákuum ropog dagadt ereimbe,
hangod visszhangja üt a fülbe zenéket.
Már-már tompán úszik pupillám
az elfeledett fehér lyuk közepén,
hályog komor fátyla a sárgás köd,
ébenrostély hajam alól kereslek én.
Szellemképek, hormon-vázak sasszéja
zúg, gyötör, kőbe szorítja marok szívem,
halkan pattog még az esti máglya,
aranykoronád még csillámlik a vízen,
de vállad, párnám oly messze libben...
