Magyarország!
(a kozmopolita dala)
Vaktöltények, csorba pengék, elégett kötelek,
itt már öngyilkos sem lehetek?
Csak nézem, hogy roskadnak tehernek
feszülve körülöttem az életek,
mind rabszolga-tetemek.
A megélhetés
befektetés.
Hogy napról napra létezzek,
ökölbe szorulnak markaim, véreznek.
Istentől, Ördögtől én kérhetek,
ha örömre így is éhezek...
Néha tükörbe révedek,
bámulok csinos tükörképeket,
és csak sóvárgok,
ahogy zúgnak viszlátok,
hogy:
Viszlát vályogház mindig hűvös fala!
Viszlát anyu, viszlát apa!
Viszlát öcsém, vigyázzatok egymásra,
én nem várok több csodára.
Szerencsejáték,
miért várnék
boldogulásra?
Vágyjon arra az, akinek van miből!
Én megyek innen! És én megyek legelöl.
¡Adios! Me voy de aquí.
Diparto! Mairivederci!
Farewell, my dear land!
Inkább máshol leszek lelenc!
