Kelts fel!
Vasból hajtott szárnyakként
nehezedik rám az éj.
Átkarol, magába zár;
őt takargatják
sugárkoszorúk: a szép holdfény.
És mikor nincs az estén
a kövér holdfény,
vacog szárnyból fonott burkom,
veszett sikolyát hallom,
hogy dalol vele együtt enyém.
Mellkasomra telepszik,
testem hőjén melegszik.
Libabőr-folyó a háton,
félelembuborék, rémálom.
Csak remegek fátylában reggelig.
kelts fel!
