Hiányvers 3
Dobban-robban, halkan sercen...
Hol? Itt benn szakad szét az űr,
ragálykorbács veri lelkem.
A hiány ezerbe a tűt
kegyetlen töri.
Perc lobban a sajgó percre;
ezer mérföld messze láncol,
csontom sajdul hangos reccsbe,
kőbárka a súlyos távol:
lassan eltünik...
Ködbe vész az ócska kámfor,
fecske-emlék tépett szárnnyal
kapaszkodik, légy most bárhol.
Szépen-üdén, üszkös ágyban
feketébe hullsz.
Tollak között papírokon
bevésve áll a fájdalom,
minden égő, árva sorom
szegett fejjel és hallgatón
majd mind elcsitul...
Elfolyó időn sikló hang
még hevíti fémes szívem.
Kalapács zuhan, és harang
jajdul bele lelkem itt benn,
idebenn mélyen.
Jössz és mész és maradsz bennem:
billog bőrömön bíborba
ballag, billen körülöttem
a világ előre, hátra,
kinn is, elmémben...
A szavam számról szublimál,
és szárnyain száll messze
malmok, seregnyi tulipán
fölött, ég alatt füledbe:
csak jönnél erre!...
