Tempus Aeternum
Olajfestmény a vásznára
homályosra fagyott.
Egy lomha perc,
keringve futja a számlapot.
Gyertya lángja szurok-árnyat
szór. A konyha falára,
a vakolaton dermedten feszül
a pillanat statikus árnya.
Nem lenget most szél
fűszálat a mezőkön,
és összefolyik már a varjúraj
a kormos hegytetőkön.
És ebben az egy, örök pillanatban
mozdulatlan vagyok én.
Mellettem senki, alattam padló,
fejem felett kiégett lámpa ég.
