Kopogtatnak, ajtót nyitok
Keserű cseppek,
ajkam vékony vonalba kúszik.
-Szervusz Csalódás! Rég jártál itt,
hogy húrom pengesd.
Nem hívtalak, törted ajtóit
hetyke kedvemnek.
Én nem hívtalak,
Te jöttél hívatlan. Légy vendég...
légy vendég, maradj, míg nem elég:
míg a szív darab
szívesen látlak, míg szívem ég
és míg egy marad.
Zúgnak az órák,
fátylas arcomba marsz, mint egy vad.
Fájó hangomba ittad magad,
gubbasztó harkály
ülsz feketítve az ágakat
szív koronáján.
Csuklott fejemen
ékszer, opálnyaklánc hangulat,
"mi-lenne-ha?" mesét tartogatsz
fújva szüntelen
hiú- vágy és álomdalokat.
Szurony vagy nekem.
Talán szeretlek...
talán, azt hiszem, hiányoztál...
hiányodban nem tudom, hogy fáj.
Tépd szét eremet!
Minek öröm? minek boldogság?
Mutass életet!...
Mutass életet, drága Csalódás!
