És mosolyogni akkor újra látsz...
Kincsem vagy Te drága, kit óvni lennék kész,
Én egy apró porszem, kit tovafúj szélvész.
Szélvész most a bánat, de hisz Te fúvod azt,
Beárnyalod vele a hervadó tavaszt.
De hogy óvjalak Téged, vihartól, villámtól
Ha esőtáncot tanultál, magától a Haláltól?
Szélvész most a bánat, de épp Te fúvod azt,
Tova fúvod véle e hervadó tavaszt...
Csillagfényem voltál, Te vezettél engem,
Majd magamra hagytál néptelen veremben.
Sötétség a bánat, Te sem világítasz,
Árnyba borúlt most már a virágzó tavasz...
Tűz és fény, mely együtt világít s hevít,
A tisztafehér érzelemből kegyetlenül merít.
Megszűnt most a bánat, Mért nem világítasz?
Már árny se jár be hozzád, ó Dicső Tavasz?...
Leszel Te még egyszer, Kincs és Tűz és Fény,
Hogy kimászhasson verméből a rég elbukott lény.
Újfent játszik együtt Hajnal és Tavasz,
Midőn tulipánmód virágokat bontasz.
És mosolyogni akkor... újra...
látsz...
