LXXVI

Pendura 2015.08.12. 11:54

Adieu!

Melletted és mégis távol egymástól.
Lassan hömpölygő, lusta szőttes
Közénk húzódik mérgezett bőre:
Az unalom torkunkon tesped, fojtogat.

Távol tőled vagyok fogoly kínzó börtönben.
Tüskék között őröl, bénít, darabokra cincál,
Szemem kifolyik, elmém zakatol, testem zihál.
Síri csendben kínoz a hiány.

Közel hozzád szárnyam kiszakad
A bú satnya kérge alól, és felhők fölött
Vidáman szárnyalok. Csillagok között
Csillagokból puszta kézzel gyúrok gyémántot.

De most tarkóink nézik egymást.
Mint kisded szuszogsz rendezetlen,
Hogy gördülnek órán percek fegyelmezetten.
És fogszorítva a lepedőt karmolom.

A búzát őrlik már a malomban,
Az éjszakák egyre rövidebbek.
Alagúton majd keresztülcipelnek,
Víz alá nehéz ballaszt ránt: az üresség.

Szívemből pedig virág bomlik,
Millió szirmáról csöpög a múlt.
Ha e gyönyörű eső már mind lehullt,
Szivárvány echózza a régi szavakat.

Penészes test, foszló rongyhalom
Válik belőlünk egyszer. Férgek
Rágják majd a csontunk, leszünk nekik étek.
És porrá darálnak az évezredek.

De én ott is őrzöm tovább emléked.
Hangod lágy zenéje, mint gitár húrja
Peng és bong újra meg újra.
Hajad aranya lesz korona volt életem egén.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pavornocturnus.blog.hu/api/trackback/id/tr447700744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása