Négy nap csak az elmúlás
I.
hűs
napra
születtem
kilökted testem
és levegőért kapkodok
gyöngén nézz rám didergek aprón meztelen én
és lélegzet táncol ködből a számon halkan
egyedül mélybe elmerül
majd a felszínre
torkomból
billen
szét
II.
zaj
folyik
a fülbe
égbe emelve
a kopár fejet és csoda
etet belém süt a nap sugara harap szét
és nem látok többet eget vagy földet a lét
homályos folttá olvadoz
bámullak bután
míg az ég
alá
érsz
III.
hold
fénye
világít
fekete zenit
ragyogó ólom remeg a
hajon egy vonat suhan kattog finom eren
fémkerekeken át át az éjszakán üres
csend követi a kereket
nem suhog a fű
nem suhog
az űr
sem
IV.
csend
koppan
a kövön
atom búg csörög
egy árva sóhaj elhulló
visszhangja remeg néma hangszerek rég
csendszimfóniának álltak szolgának és nincs
más nincs más hallgatnak a fák
hallgat a virág
hallgat a
világ
nézd!
