Intermezzo
Torz ritmus az életé.
Két zongoraütés közé
cselló húrja szakadás,
és kezdődik a crescendo.
Körtáncot jár
a kottafej:
haláltánc.
A világ
da capo a coda...
indul minden újra.
Dallam vagyok, melódia;
bőgőhang-allegória.
És a fekete metronóm
maga elé üti takkját,
harmóniát kattogó,
de máris disszonánc.
Fuvola szellő-szárnyán,
magányosan szállván
mollba takarózik,
könnybe szakadozik.
Gyászos beszéd...
elefántcsont hangon
siratja,
siratja
mollba belefúlva:
nem zenghet,
nem zenghet
már mosolygós dúrba.
---
ti. a karmester úr igen melankólikus
