Éj
Besötétül, majd elmúlik éjfél.
Szelíden vonaglik a víz tükrén
A karcsú Hold összetört képe.
Csillagok, mint megannyi szolgáló,
Mint dühödt istenre a halandó
Félő pillantásokkal nézne.
Hunyorognak, egymásra nem néznek.
Párhuzamban mozognak, kimérten,
Mintha tudós írná pályájuk.
A Hold tekintélyt parancsolóan
Ül égi trónusán, pompájában,
Mióta világ a világunk.
De keletről piktor érkezik,
Narancs vegyül este-kékbe meddig
A horizontot föld nyeli el.
És a Nap, a festő, ki egyedül
Az éj uralmával szembeszegül,
A trónra új királyként lép fel.
