Ambivalens
Egy félszeg pillantás ágyat vet
örökmozgó szívben bent.
Ködös füstje fújja a fejem,
és dobog-remeg lelkem.
Rohanó nyílvessző ront reám,
szívem partján majd megáll,
ahogy utoljára egy profán
pillantást a szem bezár.
Egy finom mozdulat hátamon,
mint függöny az ablakon
takargat, simogat és nyugtom
nem szakítja fájdalom.
Jeges tőr cikázik lapockám
görcsökbe robbant húsán.
És rekken a szó a fehér szán,
leborul az éjjel rám.
Egy édes csók ajkamra hullik.
Gyümölcs csattan, halkul. Csitt...
és csitít egyre, és csendre int,
ahogy őrzöm kezeit.
Mérges cseppek száraz ajkamra,
szakadatlan szakadva
omolnak, és két karba zárva
nyugszom, bárcsak ne fájna.
