Ricordi
Révületbe zuhant a Magány,
Stagnáló, jeges státuszától
Szabadulni nem tud, vagy talán
Már nem kíván.
Rég befagyott tengerek mélyén
Őrzi halott csókok ekhóját,
Ahogy dagasztja az emlékkép
Kesergését.
Halvány fénysugár kacér sárgán
Táncol a koporsó tetején.
A hírvivő a halott ágyán
Csak délibáb
Volt. Gyászos arccal áll a Magány.
Stagnáló, feszes státuszától
Menekülni nem tud, vagy talán
Már nem kíván.
Mint márványszobor őrzi teste
Az elmúlt, elhunyt pillanatot.
Kékfény-fátylat húzott az este
Eltemetve
A gondolatot. Eltemetve
A boldogságot. Az órákat,
Az időt, a széttört perceket,
Emlékképeket...
---
Tarka fényes lanttal jár a Nyár.
Dúrmenetet zeng sugarai
Nyomán a föld, és derűs arcán
Visszhangozzák
Az édes, élő boldogságot.
A zsenge, zöld-kék harmónia
Életre hív. Hát feltámadott,
Elragadott.
Csalóka széltáncos a kalász,
Sárga szoknyáját szellő tépi,
Táncra kéri a mezőt, a fát,
Egy nyáron át.
Zenét színes lanton zúg a Nyár,
A jelennek szól. A most még él,
Hát szóljon ma dal, ne sirassák!
Visszhangozzák
Örökké énekekbe öntve,
Hogy eljött a Nyár. Ha már nincs
Többet, emlékezz újra kérlek,
Őrizz engem
Az álmaidban! Őrizz engem
Az emlékekben! Az órákat,
Az időt, a szerelmes percet,
Emlékképeket.
