Hála-óda
Te csillámló redő!
kátrányos lélek-tengerem hullámtalan
vérvízén széteső;
Te ezüstös holdfény!
mélyopál éjjel-szememben az üresben
máglyatűz az estén;
Te konstelláció!
elhulló elme-univerzum égboljtán
örök ragyogó;
Te aranyszál ecset!
ködfelhős tájkép-testem romerdeibe
színnek emlékezet;
Te foltozó fémtű!
százlyukú vászon-húsom egybeformázó
tisztítótűz fényű;
Te mélykongó harang!
gótikus templom-szívem csarnokaiba
mennydalt pumpáló hang,
köszönöm
